Az 1987-ben alapított, TechSoup Global civil szervezeteknek segít
világszerte, hogy technológiához jussanak és hatékonyabban használják fel azt,
növelve programjaik hatását és hatékonyságát. 2002 óta a TechSoup
technológia-adományozási szolgáltatása világviszonylatban több mint 1,1
milliárd amerikai dollár megtakarítást jelentett a civil szervezetek számára,
és 2008.
Több évvel ezelőtt a TechSoup program, partner civil szervezetek
segítségével sikeresen kiterjedt Európára is. Ezek a partnerek globális
technológiai támogató-programnak egy helyi változatát ültetik gyakorlatba, és
sokan közülük további, helyi szolgáltatásokat is biztosítanak.
Júniussal
kezdődően, a romániai civil szervezeteknek is lehetőségük van regisztrálni a
TechSoup honlapján, böngészni a termékkatalógusokban, pályázni és igényelni a
termék-támogatást. A pályázatok feldolgozásáért és elbírálásáért elsődlegesen a
TechSoup Romania partnere a Székelyudvarhelyi Közösségi Alapítvány (www.szka.org)
lesz felelős. Ide tartozik a civil szervezetek jogi helyzetének ellenőrzése, az
alapító okiratok és adóbejegyzési igazolások begyűjtése és alkalmanként
felmerülő kérdések tisztázása. Ha kérdéseik vannak a folyamattal kapcsolatban,
kérjük vegyék fel velük a kapcsolatot.
A TechSoup Romania kezdetben csak Microsoft programokat fog nyújtani, de
idővel több fejlesztő fog csatlakozni a programhoz. A TechSoup terjedése
világszerte általában a Microsofttal közösen történik, és a legtöbb esetben a
TechSoup menedzseli a Microsoft kisebb szoftver adományozásait. Több esetben
is, viszont a Microsoft nagyobb, stratégiai jellegű támogatásokat is nyújt.
Annak
érdekében hogy a TechSoup platformot tovább bővíthessék, a TechSoup szociális
vállalkozásként működik, egy kisebb adminisztrációs díjat felszámolva a
termékek ellenértékeként (ez a díj a termékek piaci árának 4-8%-a, például a
Microsoft Office hozzávetőlegesen 16 euróba kerül). Ez a díj fedezi a TechSoup
Romania költségeit, az új termékek bevonását a programba, és helyileg releváns
képzések, és támogató eszközök kialakítását, melyek segítik a technológia
hatékony felhasználását a civil szervezetek küldetésének és a Romániai civil
szféra tükrében. A TechSoup Global-on keresztül a civil szervezetek több nyílt
forráskódú illetve ingyenes szoftverhez kapnak hozzáférést.
A szoftver mellett a TechSoup Romania kínálatában hardvert is fogunk
találni, az Ateliere Fara Frontiere szervezeten és az Assoclic programjukon
keresztül. Több információ található a http://romania.assoclic.org
honlapon.
Korlátozások:
a Microsoft termékeket a civil szervezetek kétévente egyszer igényelhetik és az
adományozások maximum 50 licencre és 6 szoftver brandre (mint
"Office" vagy "Enterprise Server") vannak korlátozva.
A Microsoft termékek mellett a TechSoup helyi programozók, fejlesztetők
munkáit is szeretné bevonni a programba, és megosztani a TechSoup portálon
keresztül. Példa erre, egy helyileg fejlesztett "Fundraising
Adatbázis" mely elérhető lesz a TechSoup indításakor. Ezt az alkalmazást
közösen fejlesztette ki a Microsoft és az Asociatia Pentru Relatii Comunitare.
Több információért az alkalmazással kapcsolatosan még mielőtt a TechSoup
Romania indul, vegyék fel a kapcsolatot az ARC-al a www.arcromania.ro
honlapon. Ha tudomásuk van olyan fejlesztőkről, melyek szívesen támogatnák
programjaikkal a non-profit szervezeteket a TechSoup Romania-n keresztül,
kérjük vegyék fel velünk a kapcsolatot.
További információt találnak TechSoup Romania honlapján.